Ki nem állhatom a jópofizást, mindig is ellenszenvesek voltak azok az emberek, akik a szemem előtt tették a szépet, a hátam mögött meg szépen keresztbe tettek nekem. Undorító. Most egy olyan dologról írnék, ami már napok, sőt hetek óta bosszant, de nagyon. Van egy bizonyos valaki (nem ínék nevet, nem keresem a konfliktust, ha olvassa, talán felismeri magát, de most már tényleg nem érdekel), aki annyira személyiséghiányban szenved, hogy az  már nekem fáj! Nem értem, mi abban a jó neki, ha lemásolja egy sztár (jelen esetben egy énekes) stílusát, hirtelen azt szereti, amit ő is, közben pedig azelőtt abszolút nem is érdeklődött irántuk. Remélem érthető vagyok, de az is meglehet, hogy nem, mert amikor ideges vagyok, akkor össze-vissza beszélek, sokszor értelme sincs a mondataimnak. Hé, ember! Legyen életed, mert ez így nagyon nem kóser! Ja, és ugyanez a személy előszeretettel másol rólam is. Ez fáj a legjobban, igen. Sok mindent írnék még erről a témáról, de attól tartok, valakit még megbántanék. Gonosz pedig nem vagyok. Zárszó: kinek nem inge, ne vegye magára ;)

- Dessauge kisasszony! – hallottam meg a hátam mögül az egyik cselédlány kiáltását. - A csokrot az öltőzőjébe vittem.
- Miféle csokrot? – fordultam hátra. Jól gondoltam, Dianne volt az, aki utánam kiáltott, és most már láttam is, ahogy felém siet a hosszú, világos folyosón, ami összekötötte a színpad mögötti részt az öltözőkkel. Épp oda tartottam én is, hogy átöltözzek az előadás után. Minél hamarabb meg akartam válni  a ruhámtól.
- Egy úriember küldte magának, kisasszony. Nem kérdezősködtem, csak bevittem az öltözőjébe – mondta Dianne kicsit megszeppenve. Mindig is félénk lány volt, de értette a dolgát.
- Rendben – bólintottam. – Köszönöm, Dianne.
Az, hogy köszönetet mondtam neki, mintha kicsit meglepte volna, nagyra nyitotta barna szemeit és egy pillanatra még levegőt is elfelejtett venni. Nem szokta meg, hogy megköszönik neki a szolgálatait. Majd pukedlizett és gyorsan elsietett a másik irányba.
Egyedül maradtam a folyosón, ami így kicsit ijesztővé vált. Az újságírókat még nem engedték be az épületbe. Várták, hogy rendbe tegyem magam. Nem fogadhattam őket izzadtan, félrecsúszott sminkkel, muszáj volt előtte felfrissítenem magam.
Szinte az egész folyosón végig kellett mennem, hogy odaérjek az öltözőmhöz, aminek az ajtajára egy tábla volt felfüggesztve, amin díszes betűkkel a nevem volt olvasható: Olive Dessauge. Amint kinyitottam az ajtót, azonnal megpillantottam a hatalmas virágcsokrot az öltőzőasztalomon.  Rengeteg fehér rózsából állt a csokor, az egyik levél mögé pedig egy összehajtogatott lapocskát rejtettek.
Óvatosan a papírért nyúltam, nehogy egy tövis véletlenül megszúrjon. Alig bírtam tűrtőztetni magam, minél hamarabb meg akartam tudni, ki is az a titokzatos idegen, aki ennyi pénzt hajlandó rám költeni. A rózsa nem éppen olcsó mulatság, pláne nem egy ilyen hatalmas csokorral.
Egyre növekvő izgalommal, szinte remegve széthajtogattam a lapot, amin csak egy rövidke szöveg állt: „A világ leggyönyörűbb balerinájának! E“
Ez az egyetlen mondat képes volt arra, hogy zavarba hozzon, noha nap mint nap kaptam ilyen és ehhez hasonló üzeneteket különböző férfiaktól. A titokzatos E mégis más volt, valahogy különleges, ezt már most éreztem.

Amint látjátok, visszatértem! Nem bírtam sokáig, mivel imádom az oldalt és szeretném a legtöbbet kihozni belőle, akármennyi időbe telik is. Ezért egy kis türelmet kérek tőletek, a jó munkához idő kell ;) Én pedig a lehető legjobb munkát szeretném végezni, hogy aztán elégedetten hátradőlhessek és örömmel kijelenthessem: pontosan ilyen oldalt akartam! A történet, amiről az oldal szól, folyamatban van, minden nap írok hozzá egy kicsit, tényleg nem szeretném elsietni, mert aztán pár nap múlva rájövök, hogy nem is tetszik, és kitörlök mindent, amit írtam. Amint végeztem az oldallal, ami számításaim szerint ma vagy holnap meg is történik, felrakom az első fejezetet, hogy ne unatkozzatok ;) A fejezetek között és folyamatosan blogolni fogok. Mindenről. Ha pedig nem fogok írni, az is teljesen az én dolgom lesz. Nem akarok rágörcsölni az oldalra, mert akkor úgyis megunom. Most pedig megyek és folytatom az alakításokat, jóklegyetek ^^